A „Kristály-völgy Egyesület” tevékenysége az iszapkatasztrófa során
2010. október 4-én délután az ajkai Timföldgyár vörösiszap tározójából maró, lúgos anyag ömlött Kolontár és Devecser településekre, ami életeket, álmokat, célokat sodort magával. A katasztrófa bekövetkezte után ott lakó barátaink kétségbeesett telefonhívására este egyesületünk azonnal adománygyűjtésbe kezdett, először az ajkai lakosok körében, amelyhez az Ajka Városi Televízió segítségét, és az internetes közösségi oldalakat vettük igénybe.
Az elkövetkezendő napokban adományszámlát nyitottunk, mert azonnal átláttuk a helyzetet, hogy védelmi eszközök nélkül emberéletek kerülhetnek konkrét veszélybe, kis szervezet lévén pedig azonnal be tudjuk szerezni a szükséges eszközöket, ha kell. Pormaszkokat, védőszemüvegeket, vegyvédelmi overálokat szállítottunk a helyszínre. A kolontári kitelepítés ideje alatt a lakosság ellátását szervezetük, az ajkai sportcsarnokban lakók életét megpróbáltuk azzal könnyíteni, hogy egyéni szükségleteiket összegyűjtve állítottunk össze csomagokat.
Szinte mindennap éjszakába nyúlóan érkeztek segélyszállítmányok, közben élelmiszercsomagokat kellett összeállítanunk, illetve védelmi eszközöket szereznünk. Ausztriából több mint 120 tonna ruha adomány érkezett, aminek a szétválogatása is 6 hetet vett igénybe. Munkánkat az első napoktól kezdve önkéntesek segítik, jelenleg 150 főt tartunk nyilván, akik a mai napig több mint 18.000 munkaórát tudnak maguk mögött, 800 Ft-os órabérrel számolva ez megközelíti a 15.000.000 Ft-ot.
Az adományok beérkezéséről és átadásáról pontos nyilvántartást vezetünk. November 4-én jelentést adtunk le a Védelmi Bizottságnak, amelyben összesítettük eddigi munkánk eredményét:
Devecser város és lakossága részére 7.032.504 Ft értékű védelmi eszközt és élelmiszert, Kolontár település és lakossága részére 19.953.234 Ft értékű védelmi eszközt, élelmiszercsomagot és készpénzt adtunk át, Somlóvásárhely település és lakossága számára pedig 3.313.131 Ft értékű védelmi eszközt és élelmiszer adományt adtunk.
A Máltai Szeretetszolgálat segítségével közel 100 család tudott főként Ajkán albérletben elhelyezkedni, akiket tartós élelmiszerrel, tisztálkodó- és tisztítószeres csomagokkal mi látunk el. A csomagok értéke több mint 13.000 Ft alkalmanként. Sajnos sok családnak sanyarú sorsa van a segítség ellenére is. Mivel mindenüket – múltjukat, összegyűjtött tárgyaikat - elvitt az iszap, mindennapjaik sem olyanok, mint régen. Van, aki egy jó reggeli kávét nem tudott meginni 1 hónapig, mert nem volt mivel és hol megfőzni.
A károsult családok nagy részével ezen idő alatt baráti kapcsolatot alakítottunk ki, és egyéni szükségleteiket felmérve próbálunk számukra adományt gyűjteni a konyhafelszerelési eszközöktől a számítógépig, ha szükséges.
A feladatok ellátását teljesen önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül végezzük. Látjuk, hogy rengeteg tenni való lesz még az elkövetkezendő időszakban, de sajnos Egyesületünk működése is veszélybe kerül egy idő után, miután jelenleg minden energiánkat leköti a segítségnyújtás. Helyi civil szervezet lévén erőnkön felül próbálunk segíteni, s ahhoz hogy ezt a munkát folytatni tudjuk, szervezetünk működését is biztosítani kell, amihez jelenleg forrásokat szeretnénk felkutatni.
2010. október 9. és 2010. december 6. közötti időszakról még néhány beszédes szám:
Az ajkai Sportcsarnokba kitelepített kolontári lakosságrészére 345 db tartósélelmiszer-csomagot és 555 db tisztasági csomagot készítettünk és adtunk át.
A kitelepítés megszűntetése után a lakásbérleti szerződéssel rendelkező családok kerestek fel bennünket. A devecseri lakosoknak az azóta eltelt időszakban 163 db (mindhárom fajtából), a kolontári lakosoknak pedig 64 db (mindhárom fajtából) csomagot adtunk át.
Tartós élelmiszercsomag tartalma:
2 kg liszt, 2 kg cukor, 1 kg rizs, 1 olaj, 1 ecet, 1,5 l ásványvíz, 2 db konzerv, 1 kg búzadara, 1 kg só, keksz, édesség, 2 l tej, kapucsínó, 1 csomag levespor, 2 csomag száraztészta, fűszer, 1 doboz tea, 1 l citromlé + ha aktuálisan nagyobb szállítmány keretében érkezik valami pl. kuglóf vagy csokoládé.
A standard élelmiszercsomag tartalma egyforma, és minden rászoruló részére ugyanazt a termékkínálatot rakjuk bele. A standard tartós-élelmiszercsomag értéke bolti áron számolva 6.135 Ft.
Tisztasági csomag tartalma:
2 tekercs wc papír, 2 tekercs kéztörlő, 1 csomag 100 db-os papír zsebkendő, 1 sampon, 1 tusfürdő, 2 db szappan, 1 db fogkefe, 1 db fogkrém, naturland kézfertőtlenítő.
A standard tisztasági csomag esetében is a rászorulók egységesen egyforma termékeket kapnak, értéke: 3.320 Ft.
Tisztítószeres csomag tartalma:
1 db Domestos (750 l), 1 tisztítószer, 1 db mosogatószivacs, 1 mosogatószer (1l), 2 pár háztartási gumikesztyű, 1 db Flóraszept (1000 ml), 1 db Clorox (1 l), 1 db kéztörlő, 1 hypo, 1 db törlőkendő, 1 db öblítő (1 l), 1 db mosópor 2,6 vagy 3 kg-os kiszerelésben. A standard tisztítószeres csomag tartalma is minden esetben azonos termékekből áll, értéke: 4.000 Ft.
Az adományok típusától függően mindig kerül a csomag mellé valami: 1 karton tusfürdő, 1 karton levespor, 1 karton ásványvíz, 1 karton tej, kg-os kávé, csoki.
Adományozásról összesítés
Devecser Város Önkormányzata |
||
Önkormányzatnak kiszállított adományok értéke (védelmi eszközök) |
1.369.230 Ft |
2010. október 10-e előtt |
Önkormányzatnak kiszállított adományok értéke (védelmi eszközök) |
5.158.475 Ft |
2010. október 11-e után |
Devecser lakosság számára átadott adománycsomagok |
504.799 Ft |
|
Összesen: |
7.032.504 Ft |
|
Kolontár Község Önkormányzata |
||
Kolontári lakosság Ajkai Sportcsarnokban való ellátása |
4.916.575 Ft |
2010. október 10-től 2010. október 15-ig |
Kolontár Község Önkormányzata (védelmi eszközök, tartós élelmiszer) |
5.898.254 Ft |
2010. október 15-e után |
Kolontár lakossága számára átadott eszközök, adománycsomagok |
1.138.405 Ft |
|
Támogatási szerződés keretében iskola felújításához átadott pénzösszeg |
8.000.000 Ft |
|
Összesen |
19.953.234 Ft |
|
Somlóvásárhely |
||
Somlóvásárhely Község Önkormányzat (védelmi eszközök) |
603.150 Ft |
2010. október 10-e előtt |
Somlóvásárhely Önkormányzata (védelmi eszközök, tartós élelmiszer, élelmiszer) |
2.673.793 Ft |
2010. október 10-e után |
Somlóvásárhely lakosság részére átadott adománycsomagok |
36.188 Ft |
|
Összesen: |
3.313.131 Ft |
|
Gemakorp Kft |
||
2150 Kg zsákolt liszt |
473.000 Ft |
Folyamatos szállítás |
Melléklet
Átvevő: Devecser Város Önkormányzata |
||
Védőszemüveg |
100 |
db |
Maszk FFP2 |
200 |
db |
Védőkesztyű |
60 |
pár |
Standard élelmiszer csomag |
80 |
db |
Standard tisztasági csomag |
50 |
db |
Standard tisztítószeres csomag |
50 |
db |
Borotvahab |
40 |
db |
Borotva, eldobható |
70 |
csomag |
Nedves törlőkendő |
49 |
db |
Mosópor |
4 |
db |
Öblítő |
7 |
db |
Fertőtlenítő szer |
55 |
doboz |
Ultra por |
18 |
db |
Papírtörlő |
13 |
doboz |
Margarin |
72 |
db |
Instant kávé |
5 |
üveg |
Kávé |
10 |
kg |
Instant kávé (3in1) |
80 |
db |
Csokoládé |
3 |
karton |
Keksz (Jó reggelt) |
6 |
karton |
Keksz (sós) |
17 |
csomag |
Ecet |
73 |
liter |
Ivólé (200ml) |
150 |
db |
Gyümölcs |
20 |
karton |
Tea |
263 |
doboz |
WC papír (közületi) |
17 |
csomag |
Kéztörlő (nagy) |
18 |
db |
Tisztítószer (közületi) |
27 |
db |
Ingvállas táska |
2200 |
db |
Kávéfőző |
2 |
db |
Termosz |
1 |
db |
Ételhordó (3részes) |
52 |
db |
Műanyag tányér, pohár, evőeszköz |
9020 |
db |
Sebkötöző |
25 |
doboz |
Gyógyszer |
28 |
doboz |
Hámosító, bőrgyógyító kenőcs |
9 |
db |
Átvevő: Devecser, Arany János utcai segélyosztó hely |
|||
Standard élelmiszer csomag |
50 |
db |
|
Standard tisztasági csomag |
50 |
db |
|
Standard tisztítószeres csomag |
48 |
db |
|
Borotvahab |
12 |
db |
|
Tampon |
76 |
db |
|
Kávé |
47 |
db |
|
Kakaópor |
19 |
db |
|
Csokoládé |
100 |
db |
|
Müzli szelet |
10 |
doboz |
|
Rostos üdítő |
100 |
doboz |
|
Sampon |
100 |
db |
|
Átvevő: Devecseri Általános Iskola, Óvoda |
|||
Zöldség |
11 |
zsák |
|
Lekvár |
1014 |
db |
|
Minimax gyermekcsomag |
100 |
db |
|
Vászoncipő (gyermek) |
14 |
doboz |
|
Értéke: |
5.158.475 Ft |
||
Kolontár - Lakossági ellátás |
||
Standard élelmiszer csomag |
59 |
db |
Standard tisztálkodási csomag |
134 |
db |
Standard tisztítószeres csomag |
47 |
db |
Bébi csomag |
1 |
db |
Ásványvíz |
2 |
karton |
Műanyag vödör |
60 |
db |
Talicska |
5 |
db |
Knorr leves por |
8 |
karton |
Tea |
20 |
doboz |
GNLD csomag |
1 |
db |
Aloe First spray |
1 |
db |
Babakocsi |
1 |
db |
Értéke: |
1.138.405 Ft |
Átvevő: Kolontár Község Önkormányzata |
||
Védőszemüveg |
200 |
db |
Maszk FFP2, FFP3 |
1 540 |
db |
Védőkesztyű |
206 |
pár |
Munkavédelmi kesztyű |
1 600 |
pár |
Gumicsizma |
100 |
pár |
Védőköpeny |
150 |
db |
Tyvek védőruha |
266 |
db |
Kapa |
30 |
db |
Lapát |
50 |
db |
Nyeles kefe |
140 |
db |
Vödör |
259 |
db |
Talicska |
44 |
db |
Terményzsák |
200 |
db |
Törölköző |
6 |
doboz |
Műanyag tányér, pohár, evőeszköz |
1 170 |
db |
Felmosó szett |
35 |
db |
Szappan |
250 |
db |
WC papír |
150 |
db |
Szalvéta |
50 |
db |
Mosópor |
75 |
db |
Sampon |
260 |
db |
Fogkrém |
250 |
db |
Fogkefe |
250 |
db |
Tusfürdő |
250 |
db |
Mosogatószer |
50 |
db |
Domestos |
256 |
db |
Papír zsebkendő (100-as) |
105 |
db |
Folyékony szappan |
250 |
db |
EÜ betét |
50 |
db |
Ultraderm |
50 |
db |
Névre szóló csomag |
2 |
db |
Ecet |
900 |
liter |
Étolaj |
502 |
liter |
Cukor |
500 |
kg |
Rizs |
260 |
kg |
Kakaó |
80 |
db |
Kávé |
77 |
db |
Margarin |
70 |
db |
Száraztészta |
250 |
db |
Tej |
500 |
liter |
Keksz |
1 960 |
db |
Tea |
510 |
db |
Liszt |
250 |
kg |
Só |
220 |
kg |
Zöldség, gyümölcs |
191 |
karton |
Sütemény |
57 |
karton |
Értéke: |
5.898.254 Ft |
Ajka, 2010. november 4.
Varga Andrea
elnök